Tényleg ennyire ostobák vagyunk?

A múlt héten beleütköztem egy olyan dologba, ami nem hagy nyugton még most sem. Mennyire vagyunk buták, hiszékenyek, ostobák manapság?

Kapuvárra indultam szerda este és az M7-esen kifelé haladva felvettem egy stoppost. Ha figyelembe vesszük, hogy este fél 9 volt, akkor ez nem túl racionális lépés, de valószínűleg az munkált bennem, hogy én se aludjak be az úton, meg a napi jó téteményem is megtehetem.

Megálltam és felvettem az alkalmi utasomat. Némi udvariassági körök után előadta, hogy a vasúti pénztáros retúr jegy helyett egy csak oda jegyet adott neki. Van ilyen. - gondoltam, bár valószínűleg azért én megnéztem volna mit kapok a pénzemért. Ezen azért gyorsan túltettem magam és betudtam egy hibázásnak. Bár, ha valaki Körmendről elindul Pestre és mindezt vonattal teszi, akkor általában a jegyét is rendezi és tudja, hogy mikor megy vissza a vonata.

A további beszélgetésből kiderült, hogy egy Blikk (sicc!) hirdetés miatt utazott a fővárosba utasom. Szeretett volna hitelt felvenni egy olyan cégtől, amelyik még fel sem tüntette a nevét a hirdetésben, kizárólag a címe jelent meg. 4 millió forint 25! évre 22 200Ft-ért. Bomba üzletnek gondolta utasom. Sőt látott olyan hirdetést is, amiben mindezt 10 évre is odaadják.

Gyors kalkulálás után megkérdeztem, hogy És ezt Ön el is hiszi???!!!

IGEN, IGEN, PERSZE. - volt a válasz. Szóval 10 évre 120 hónap x 22 200Ft = 2664000 Ft visszafizetés mellett kap 4 millió forintot. ÉS ELHITTE, el akarta hinni, annyira kellett neki a pénz, hogy a józan esze elhagyta és el akarta hinni, hogy ez lehetséges.

Esetében a 4 millió Ft kifizetésének egyetlen feltétele volt, hogy a regisztrációs/adminisztrációs költség fejében fizessen be 221 000Ft-ot. Érdekes konstrukció...

Megpróbáltam a lehetetlent és elmagyaráztam neki, hogy át akarják verni, és ez nem egy bank, vagy hitelintézet, tehát nem lesz az ügyletből semmi, legalábbis olyan, ami neki kedvez és ha gondolja, akkor megállok és máris vágok neki egy kellemes mogyorófa botot, hogy tudja ütni a pénze nyomát.

Nem voltam sikeres azt hiszem.

Sikertelenségemet azzal próbáltam leplezni, hogy más témát kerestem. Megkérdeztem, mit dolgozik. Kiderült, hogy valamilyen faipari üzemben segédmunkás. Nettó 80 000Ft-ért, ami túlórákkal akár 105 000Ft is lehet.
Épp most ment el a cégnél a gépbeállító, aki nettó 150-et keresett és béremelést kért, de nem kapott. Arra a kérdésemre, hogy miért nem tanulja ki a gépbeállítást a sok panasz mellett a 3 év tanulás volt a legnagyobb ellenérve. Különben is részvett átképzésen már a Munkaügyi Központ szervezésében. Megszerzett egy kosárfonó végzettséget. De ilyen üzem, vagy vállalkozás nincsen Körmenden, tehát sokra nem megy vele.

Na itt adtam fel a találkozásomat a valósággal. Szerencsére meg is érkeztünk Csornára, ahonnét még igencsak messze van Körmend és akkorra már este fél 11 volt. Hogy hogyan jut Körmendre nem tudta.

 Azóta is munkál bennem, hogy vajon mit kezdhet az életével az, aki ilyen módon van képben. Mit vár ez az ember az életétől?

Synology Master Your Data kampány

Ez itt a reklám helye. 

A Synology cég új kampányt indított a hálózati tárolóik népszerűsítésére. Én azért támogatom őket, mert én is egy ilyen eszközt vásároltam magamnak 2008-ban és 100%-os elégedettséggel használom azt.

Mire jó:

• Az összes otthoni elektronikus adatomat tárolhatom rajta (zenéim, fényképeim, leveleim, dokumentumaim, stb.)
• Erről tudok filmeket nézni hálózati média lejátszóval
• Fényképalbumomat meg tudom osztani a neten barátaimmal ezen az eszközön keresztül.
• Minden adatom mentését automatikusan megteszi helyettem (5 számítógépünk van otthon, szóval ez sok időt spórol meg nekem.)
• Kezeli a bittorrent-et ...
• Ha kellene IP kamerákat tudnék kötni rá és megoldaná a lakásunk védelmét is.
• Egyszerűen kezelhető (még én is be tudtam állítani)

Ha érdekel a SYNOLOGY NAS menj a legjobb helyre: Lejátszó.hu és nézd meg alaposabban is.
http://www.synology.com/enu/index.php

Tit for tat BKV-pótlás

Valami elindult. 

Jól érzékelhetően vannak olyanok, akiknek elegük lett abból a bizalmi válságból és elidegenedett világból, ami körülvesz bennünket. Kicsi lépés, mégis jól jelzi azt, hogy egy meghatározó erejű változás első lépésén vagyunk túl.

A napjainkban egyre gyakoribb potyázás és fogoly dilemma jellegű társas interakciók át- és átszövik mindennapjainkat. Mindkét játék esetében a dezertálás nyereményét egyének teszik el maguknak, de a csoport összességében deficittel zár. Hogy ne legyek túl "todományos": ameddig 1 autó hajt rá a buszsávra (dezertál), addig cselekedetével mindenkitől lop időt és a legnagyobb nyereség az övé, mert megspórolt magának x perc várakozást. Amikor egy kritikus tömeget meghalad a dezertálók száma, akkor már csak vesztesek vannak. A dezertálással sem lehet nyerni és a csoport is veszít.
De ugyanerről szól a bliccelés is: én megúszhatom a jegyvásárlást, de ha nagyon sokan bliccelnek, akkor megszűnik a vállalat, akivel szemben a potyázás zajlott. Most ne menjünk bele abba, hogy milyen a BKV, de az azért, még autós szempontból is egyértelmű, hogy egy jól működő közösségi közlekedésre szükség van. Kiemelt szükség van.

A BKV sztrájkja is felfogható egy ilyen játszmaként. Az egyik fél dezertál mert ezzel a zsarolással szeretné magát jobb pozícióba hozni.

Hogy mivé alakul ez a folyamat, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy az ilyen jellegű játszmákból csak a tit for tat stratégia alkalmazásával lehet maximális eredménnyel kiszállni.
Azaz a kezdő lépést megtevő fél kooperatív lépéssel kezd és a másik fél válaszlépést mindig másolja. Ennél is hatékonyabb megoldás a tit for two tat, ami például a Bittorrent alpú fájlmegosztás alapja.

Most értünk vissza az első mondathoz. A tit for tat szabályainak megfelelő első kooperatív lépést két blogger elindította. Tegnap este 6-kor egy blogon (http://bkvpotlo.blog.hu/) egy olyan kooperatív lépést tettek, amivel ezt a problémát kezelni, javítani lehet. Az ötlet egyszerű: ha autózol vidd el az utazni vágyó gyalogost. Autós jelezd, hogy merre, gyalogos menj és viselkedj rendesen.
A közösségi média erejét jelzi, hogy egy nap alatt több mint 6000 rajongója lett a Facebookon ennek a klubnak. Mostanra 8300-ig nőtt a létszám és folyamatosan gyűlnek a felajánlások ki, merre és hány embert vinne el.
Még éjjel elkészült egy apró oldal, ahol "járatszámot" és útirányt lehet nyomtatni az autónak és persze logóval, hogy értse az utas. (http://1rem1.com/bkv-potlo-tabla/)

Jó lenne, ha feleszmélnénk, hogy hasonló játszmák eredménye a globális felmelegedés és a jelenlegi bizalmi válság is. És a megoldás is csak tit for tat alapokon kezdődhet el.

Meg kell lépni az első kooperatív lépést!

Dalok a Színházból

"Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim..."

Furcsa, hogy a lemez, ami a kezembe akadt szintén 2005-ből datálódik, mint az előző post filmje. Presser Gábor Dalok a Színházból lemezének 17 dala olyan miniatűrök, melyek 3-4 percbe képesek sűrítenek majd 40 évet.



Minden egyes darab emlékek tömegét idézteti elő azokkal a szerencsésekkel (bár sokan inkább szerencsétlennek tartják magukat), akik együtt megélhették ezeket az éveket a Zeneszerzővel és persze a Szövegírókkal. Igen nagybetűs, hiszen olyanokról van szó, mint Adamis Anna, Déry Tibor, Karinthy Frigyes, Füst Milán, Sztevanovity Dusán.
Harmadszor forgott körbe-körbe minden dal az autóban már. Elemi erejű dalok. Dalok, amelyek egy zongora mellett is kitöltik a teret.  Dalok, amelyeknek mind a dallama, mind a szövege fontos, egyben vannak, egybe forrnak, összeolvadnak abban a szent misztériumban, amit csak az őserő birtokosai tudnak megszólaltatni. És Presser ilyen. Sámánja a léleknek, a szeretetnek, a halál elfogadásának, az elveszett értékek megkeresésének. Történetek olyan emberekről, akiket csak a színházban, vagy filmeken láthattam gyerekként. Emlékképek a '70-es és '80-as évek világából.


Emlékek. Emberek. Színészek.


Somogyvári Rudolf, akiről az "Egy elkésett dal" szól 1937-ben kezdte pályáját és Zilahy Lajos A szűz és a gödölye című darabjával vált ismertté. Nekem pedig Fábry Zoltán felejthetetlen filmjeinek örök szereplőjeként maradt meg.


A "Jó éjszakát" története olyan megrázó egyszerűséggel idézi fel az öreg Sulyok Máriát, akiről még gyermekkori TV-s emlékeimben is csak egy határozott, egyenes gerincű nagyasszony képe rémlik csak.
Egy élet vége, egy önmagával mindig elégedetlen színésznő utolsó napjai.


A Padlásban megszeretett dalokból Kaszás Attila mosolyog vissza. "Fényév távolság", ez a 12. dal a lemezen. Ez a dal képes volt egy országot sírva fakasztani. Kíváncsi lennék arra, hogy kimutatható-e valaha az, hogy mekkora érzelmi erőt adott, mekkora szimpátia cunamit gerjesztett Tabáni István mellett ez a dal. Nekem meggyőződésem, hogy a tehetsége mellett ez az őszintén átélt, megélt hitvallás nyerte meg a versenyt.





"Én elmondanám mit gondolok,
Én megmutatnám milyen vagyok,
És megnyugodtam, hogy meghalok,
S ennél többet úgysem tehetek."

A Presser nevével fémjelzett színházi darabok előadásaira több mint 2 millió jegyet adtak el.

Hervadt továbbállók

Kedvet kaptam Zsombitól (zsombi.com). Én is megnéztem Sam Mendes filmjét az Away we go-t. Mondhatom jól szórakoztam, és nem csak a teliszájas-kacagós jelenetekre gondolok, hanem arra is, ahogyan ezt a színskálát végig járatta Mendes szereplőivel.

A film felétől viszont nekem Jim Jarmush Hervadó virágok című filmje ugrott be, ami nem kavarta fel nagyon a hazai mozik forgalmát, ennek ellenére nekem nagyon bejött (mi több Cannes-ban is díjat kapott 2005-ben). Hétvégén meg is kellett néznem újra, hogy vajon jól emlékszem-e a párhuzamokra.

Aki nem látta volna, az SOS tegye meg, csak ajánlani tudom, mert Bill Murray játéka és a történet egy nagyon kellemes szombat esti szórakozássá teheti.

Don Johnston (!) az ifjú korában Don Juanként ténykedő agglegény egy rózsaszínű levelet kap valakitől a múltjából, hogy figyelmeztesse arra, hogy közös gyermekük, aki jelenleg 19 éves (és persze Don semmit sem tud róla) elindult megkeresni az apját. A kiégett Dont szomszédja az etióp bevándorló számítógép és nyomozás freak Winston ráveszi, hogy járjon utána annak, hogy ki a levél feladója.

És Don elindul. Na ettől a pillanattól kezdve ülünk be a hintába és érezzük meg, hogy Jarmush elkezdte lökni a hintát. Minden jelenetben benne van a talán ő volt, talán nem. Szavakban, képekben, tárgyakban minden felkeresett hölgy ad fogodzót és persze mindegyiknél rejtve marad, hogy tényleg ő az igazi vagy sem.





Aztán csak ül elképedve, hogy mi is van...

Mennyire más!

Egy furcsa történet jut eszembe 2009. novemberéből.

A Dubait érintő válság híréről nekem valami teljesen más élmény jutott az eszembe. Egy néhány napos konferencián voltam ott és sikerült nem csak a szakmai programnak, hanem szabadidős elfoglaltságnak is időt szorítani. Ennek megfelelően az egyik fárasztó napunk estéjét az igen egzotikus nevű Yalumba étterem közös vacsorájával töltöttük. Mint minden Dubaiban ez az étterem is a maximális elegancia, kényelem és kiszolgálás jegyében készült el.

A teraszon terítettek meg a csoportunknak, ami figyelembe véve a napközbeni 32-35 fokos meleget elsőre nem tűnt jó ötletnek, de az idő előrehaladtával egyre kellemesebbé vált. Erre persze mi is rásegítettünk, mert az étteremben lehetett alkoholt kapni, szóval a hideg sört sűrűn kortyolgattuk.

A vacsora roppant elegáns volt. Kitűnőek voltak a tenger gyümölcsei és hál' Istennek frissek is voltak. Nekem mindenképpen meg kellett kóstolnom a helyi ételeket, bár sokan erősen javasolták ennek kihagyását. Én viszont ragaszkodtam legalább egy-egy falatka megkóstolásához.

(Nem vagyok az a pasi, aki minden étteremben a rántotthúskrumpli menüre szavaz a biztonság jegyében. Sőt asszem nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy ebben is bevállalósabb vagyok.)

De vissza a történethez.

A vacsit ismételten sok árpalé elfogyasztásával tettük még emlékezetesebbé. Hosszas beszélgetésekbe bonyolódtunk, ami az elfogyasztott szesz mellett egyre könnyebb volt, bár szerintem szegény beszélgető társnak egyre nehezebben követhetővé vált (már, ha volt értelme egy-egy mondatunknak egyáltalán).

Az est egyik csúcspontján (több is volt) odasodródott hozzánk egy olyan partner, aki egy évvel korábban még szóba sem akart állni velünk és most "enyhén" kapatosan egymást lapogattuk a dubaii éjszakában. Hát érdekes a világ.

Majd beindult a zene és tánc, és az elmaradhatatlan limbózás.

Egy kis kitérő. Nem a történetben, hanem a buliban. Az emberi szervezet alaposabb ismerete nélkül is nyugodtan előre jelezhetjük, hogy ahol ennyi árpalé input van ott előbb-utóbb outputnak is kell lennie.

És igen, eljött a pillanat, a feltartóztathatatlan.

Helyismeret nélkül elindultam az elegáns étterem legkisebb helyiségére. Hát tévedtem, már ami a legkisebbséget illeti. Utólagos saccolásom nagyjából a nappalink méretének emlékezteti a tett helyszínét. Természetesen hipermárvány és arany vagy annak látszó csilivili felszereltség. Kelet-Európához szokott szaglószervünk riadtan jelezte, hogy ez bizony nem lehet az a hely, mert ez inkább egy parfüm teszter szobája. A második döbbenetet a személyzet jelentette. Egy nagyon kedves valószínűleg pakisztáni vagy hasonló ország béli kb. 35-40-es (de ki tudja ezt pontosan megmondani, ha nem él közöttük) férfi fogadott. És kedvesen köszönt és szóba elegyedett velem. Azt hiszem nem kell részleteznem, hogy európai szocializációnknak megfelelően az egyik szélső piszoárt foglaltam le magamnak. És folytattuk a beszélgetést, amit ha megölnének sem tudnám elmondani, hogy miről folyt. Talán az étteremről, talán az időjárásról, talán Dubairól. Nem vennék rá mérget. A dolog pikantériája a szimultaneitásban volt. Előtte és talán utána sem tudtam / tudnám elképzelni, hogy dolgom végzése közben egy másik pasival, egy idegennel beszélgessek. Jó vagy rossz nem tudom, nem is érdekel, de tény, hogy ilyenné alakultunk. Intim helyzetekben bezárunk és talán védtelenségünket leplezendő pajzsokat emelünk csendből, távolságból. (na nem így a csajok, akik társadalmi esemény szintjére emelik a pisilést.

Szóval beszélgettem közben és aztán odamentem a csaphoz finom kézmosás és a személyzet egy egyszemélyes kéztörlő kendővel meg is törölgette a kezem. Közben mosoly, nem erőltetve, hanem a legnagyobb természetességgel, olyannal, amit nem lehet még Hollywoodban sem hazudni. És utólag bár betudom az árpalének egyrészét, de még most is mélyen a hatása alatt vagyok. Egy ember, aki örömmel szolgálja ki a betérőt, és úgy tud rá mosolyogni, hogy tudom ez igazi.

Na ez az, amit egy egyszerű illemhely tanított meg.

Furcsa, egy országból nagy épületek, csillogás, plazák, felhőkarcolók, yachtok, tengerparti pálmák és nagy hotelek közül ez maradjon meg emlékként.